udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
2
találat
lapozás: 1-2
Névmutató:
Jakab Géza
2003. július 5.
A Kriterion Könyvkiadó nyolcvan év elmúltával jelentette meg a Tizenegyek című antológiát, az eredeti kötet hasonmásában, illetve külön kötetben foglalkozott annak jelentőségével, Egy antológia elő- és utóélete (1923-2003) címmel. A kettős kiadvány szerkesztője Cseke Péter, akinek Paradigmaváltó erdélyi törekvések című tanulmánykötetét (amelyet szintén a Kriterion adott ki, Gordiusz sorozatában) a Tizenegyekkel egy időben mutatták be júl. 3-án Kolozsváron a Gaudeamus könyvesboltban. A csoport rövid életűnek bizonyult ugyan, ám tagjai annál jelentősebbek. A legismertebb nevek: Tamási Áron, Kacsó Sándor, Maksay Albert, Balázs Ferenc, Jancsó Béla, Kemény János. De nem szabad megfeledkezni a többiekről sem: Dobay István, Finta Zoltán, Jakab Géza, Mihály László és Szentiványi Sándor nevével teljes a lista. A méltató külön kiemelte: Cseke Péternek ez a harmadik ilyen jellegű munkája, hiszen korábban már földolgozta az Erdélyi Fiatalok irodalmi csoportosulás történetét, illetve Makkai Sándor Nem lehet! című vitairatát. /Sándor Boglárka Ágnes: Bemutatták a Tizenegyek hasonmáskötetét. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 5./ 2007. július 11.
Gyergyószentmiklóson a Kárpátok utcában levő ház volt valamikor a Szekuritáté épülete. Sokan nem élnek a megkínzottak közül, mégis bizonyára lesznek, akik kiegészítik Dobribán Gábor és Jakab Géza történetét. A ma Csíkszeredában élő Dobribán Gábor, Dobribán Sándor fia emlékezett: 1949. március 2-án éjjel, rájuk törtek, államosítottak. A módos családnak mindenét elvették az államosításkor: A családnak, öten voltak otthon, kiszámoltak öt kanalat, öt tányért, öt széket. Még a gyűrűt is lehúzták a szülők ujjáról, a karórát is elvették. Később viszontlátta karóráját a párttitkár feleségének karján. Dobribán Gáborral egy hátizsákba becsomagoltatták a történelemkönyveiket, azt kellett magával vinnie a Szekuritátéra. Ott, a pincében a kőpadra lefektették, és a talpát felváltva verték gumibottal. Amikor néhány nap múlva kikerült, nem tudott lábra állni. Mindenüket elvették, nem lehet tudni, ezek után miért verték még. Később még hívták őt a szekura, üzentek érte. Akkor is vallatták. Jakab Géza a másik oldalról látta az épületet, ő később, 1956-ban került oda, gazdasági felelősként. Akkor már a pincét nem használták, fent, az épületben osztották a pofonokat, akkor is verték az embereket. Albert Márton volt akkor a szekus főnök, hatalmas ember, jó nagy tenyerekkel. Ő pofozkodott, aztán rábízta Bartis Károlyra. Egyébként mind magyarok voltak, köztük Gál is szeretett nagyon verni, szadista volt. Az ötvenes évek vége felé burkoltabb lett az egykori módos családok ütlegelése, nem volt már, amit bevalljanak, akkor a szekták üldözésére álltak rá. /Balázs Katalin: Gyergyói terror háza. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 11./
lapozás: 1-2